2016. november 8., kedd

Szerzetes által megátkozott középkori kutat találtak Liverpool mellett

Egy teljesen betemetett kutat találtak angol régészek nem messze Liverpooltól, egy privát földön – írja a Seeker. Valaha állítólag gyógyító erőkkel bírt, később azonban elátkozottnak hitték, mert több furcsa haláleset is történt a közelében.

Bőr- és szembetegségeket gyógyított
A középkorban ez a terület egy szerzetesrend tulajdonában állt, a közelben működött egy zárda nagyjából 12 szerzetessel. Az épület sajnos elveszett VIII. Henrik keresztényellenes akciói során. A legenda szerint a zárdának nagy földjei voltak, amelyekből a szerzetesek szép jövedelmet nyertek. Jól jött nekik a kút is, amelyben állítólag Szent Anna is megfürdött, gyógyító erővel ruházva fel a vizét. Szép számmal érkeztek zarándokok azért, hogy meggyógyítsák bőr- és szembetegségeiket – annyian voltak, hogy előbb-utóbb érdemes volt felhúzni egy háromszobás épületet a kút köré, amelynek maradványait sajnos nem sikerült megtalálni.
A kép illusztráció
Forrás: Wikimedia Commons

Ki volt Szent Anna?
Szent Anna egy 2. századi apokrif irat szerint Mária anyja (ugyanitt említik apját, Joachimot is). A Bibliában nem esik szó Mária szüleiről, Annát mégis tisztelik szerte a világon. A várandósok, édesanyák, házaspárok és bányászok védőszentje. Magyarországon Heves megyében, a váci egyházmegyéhez tartozó Lőrinciben van búcsújáró helye.

Átok szállt a vagyonkezelőre

A legenda szerint a 16. században vita alakult ki a helyi szerzetesrend vezetője, Delwaney atya és a szomszédos föld tulajdonosának vagyonkezelője, Hugh Darcy között arról, hogy valójában kié is a terület, amelyen a zárda és a kút állnak. Egy nap, amikor a kútnál tanácskoztak, Darcy megjósolta, hogy Delawney nem lesz már sokáig a zárda első szerzetese – másnap pedig meg is jelentek a király küldöttei, és lefoglalták a zárdát és a kutat is.

Ez különösebben nem lepte meg Delawney atyát, hiszen
tudta, hogy Darcynak jó kapcsolatai vannak a királyi ügyintézőknél.
Ezért megátkozta az üzletembert, Darcy pedig egy évre és egy napra rá meg is halt – legalábbis egy 1877-ben lejegyzett mondában ez állt. Az átok után három hónappal Darcy elvesztette a fiát, majd pár hónappal később ő is eltűnt, és a kútnál találtak rá végül holtan, betört fejjel. Bár a korábban szent helynek tartott kútnak rossz hírét vitték az eset után, egészen a 19. századig működött, mint zarándokhely.

Most régészek azon dolgoznak, hogy fapavilont emeljenek a fontos történelmi lelet fölé, hogy minél szebben megőrizhessék az utókornak, és elejét vegyék a még nagyobb rongálódásnak. Nem volt egyszerű megtalálniuk, ugyanis a felszínen szinte semmi nem látszott a leletből, csak pár napos ásás után sikerült végül a felszínre hozniuk az egykor olyan fontos zarándokhely maradványait.


Szerkesztette: Vadász Ili

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése