2016. szeptember 23., péntek

Második világháborús múzeum a Vörös-tenger mélyén

1941 szeptemberére az Alan Cunningham tábornok parancsnoksága alatt álló észak-afrikai brit 8. hadsereg helyzete válságosra fordult. A „sivatagi róka”, Erwin Rommel tábornagy Afrika-hadteste az egyiptomi határig nyomta vissza az angolokat. A stratégiai fontosságú Szuezi-csatorna megtartásához és Rommel visszaszorításához nélkülözhetetlenné vált a 8. hadsereg megerősítése. A Thistlegorm teherszállító gőzös egy katonai konvoj egységeként Alexandriába tartott, létfontosságú hadfelszerelésekkel a fedélzetén.

 Katasztrófa fenyegette Nagy-Britanniát

Az 1940 augusztusában kibontakozott angliai légi csata ugyan brit győzelemmel végződött, ám a szigetország helyzete ettől még cseppet sem vált rózsássá. 1940 drámai nyarán Hitler lerohanta Nyugat-Európát, 1941 tavaszán megszállta a Balkánt, majd június 22-én megindította a Barbarossa hadműveletet, a világtörténelem addigi legnagyobb szárazföldi offenzíváját a Szovjetunió szétzúzására.
A Thistlegorm egyedülálló hajóroncs a második világháború idejéből
Forrás: Wrecks of the World
 
 Észak-Afrikában ugyancsak fenyegető helyzet alakult ki.

Mussolini hadseregének csúfos veresége csak átmeneti brit sikernek bizonyult, az olasz szövetséges megsegítésére ugyanis Adolf Hitler Észak-Afrikába vezényelte Rommel tábornok gépesített magasabb egységeit. A merész kezdeményezéseiről elhíresült német tábornok nemcsak hogy megállította a briteket, hanem kiszámíthatatlanul ravasz mozgóharc-taktikájával egészen az egyiptomi határig űzte vissza az angolokat. 
Erwin Rommel tábornok, a „sivatagi róka” 
Forrás: Bundesarchiv
 
A Szovjetunió területén 1941 nyarán lezajlott hatalmas katlancsatákban addig soha nem látott megrendítő veszteségek érték a Vörös Hadsereget. Egyre reálisabbnak látszott a veszély, hogy a Kaukázus irányába előretörő német hadseregcsoport a Közel-Keleten fog találkozni Rommel Afrika-hadtestével. 
Egyiptom és benne a Szuezi-csatorna elvesztése – a német tengeralattjárók, Dönitz admirális „szürke farkasainak” szorító blokádjával együtt – két vállra fektethette volna a brit oroszlánt. A londoni háborús kabinet számára ezért élet-halál kérdéssé vált Rommel megállítása és Szuez megtartása. 
A német tengeralattjárók 1941 őszén súlyos fenyegetést jelentettek Nagy-Britannia számára 
Forrás: Bundesarchiv
 
Az 1941-es észak-afrikai hadműveletekben a brit 8. hadsereget komoly veszteségek érték, és sürgős utánpótlás nélkül kérdésessé vált, képes lesz-e megvédeni Egyiptomot. A válságos helyzetet csak fokozta, hogy 1941 nyarára a Luftwaffe és az Olasz Királyi Légierő abszolút légi fölényt vívott ki a Földközi-tenger felett, ezért a brit utánpótlást csak Afrika megkerülésével lehetett eljuttatni a szorongatott helyzetbe került 8. hadseregnek. 

Dönitz „szürke farkasai” miatt kerülték meg Afrikát

A Thistlegorm teherszállító gőzöst (a furcsán hangzó név gael nyelven kék bogáncsot jelent) 1940. április 9-én bocsátották vízre a skóciai Sunderlandben, a Joseph L. Thompson & Sons Ltd. hajógyárban. Az igencsak méretes, 136 méter hosszú és több mint 9000 tonna vízkiszorítású teherhajó az Albyn Line Ltd. hajózási társaság megrendelésére készült.  
A tulajdonos azonban nem sokáig örülhetett az új szerzeményének.  
Ritka felvétel az 1940-ben Sunderlandben vízre bocsátott Thistlegormról 
Forrás: Wrecks of the World
 
Az 1940-re kiteljesedő atlanti csatában az óceánt átszelő hajózási útvonalakon portyázó német tengeralattjáró-falkák riasztó veszteségeket okoztak a haditengerészet védelme alatt haladó kereskedelmi konvojoknak. Az aggasztó hajótérveszteségek gyors pótlására az Admiralitásnak nem maradt más választása, mint a civil kereskedelmi hajók lefoglalása és besorozása a haditengerészet kötelékébe. Erre a sorsra jutott a Thistlegorm is.

A Royal Navy lajstromába került gőzöst felfegyverezték: 100 mm-es hajóágyúval és légvédelmi géppuskákkal szerelték fel.  
Alan Cunningham vezérőrnagy 1939-től 1941 novemberéig állt az Észak-Afrikában harcoló 8. brit hadsereg élén 
Forrás: Wikimedia Commons
 
 A hatalmas hajó rövid pályafutása alatt négy küldetést teljesített, három alkalommal szelte át az Atlanti-óceán életveszélyes vizeit Anglia és az Egyesült Államok között, élelmiszert szállítva a blokád sújtotta szigetországnak. Negyedik háborús bevetésén a 8. hadsereg számára utánpótlást szállító konvojba sorolták be a Thistlegormot. 
A Thistlegorm tatfedélzetére szerelt hajóágyú ma is a roncs egyik nagy látványossága 
Forrás: Elter Tamás
 
A hadianyaggal megrakott hajóknak Alexandria kikötőjét kellett volna elérniük. Az eredeti terv szerint a konvoj a rövidebb útvonalon, a Gibraltári-szoroson át hajózott volna Észak-Afrikába. Staff tábornok azonban az egyre súlyosabb földközi-tengeri hajóveszteségek hatására úgy döntött, hogy a konvoj a jóval hosszabb, ám biztonságosabb útvonalon, Afrika megkerülésével hajózzon Egyiptomba.
Krétáról felszállt német bombázók végeztek a hatalmas hajóval

A Thistlegorm 1941. szeptember 4-én futott ki többedmagával Glasgow kikötőjéből. A konvoj rövid technikai megállót tartott a dél-afrikai Cape Townban (Fokvárosban) ahol feltöltötték a hajók szén- és vízkészleteit. A Jóreménység fokának megkerülésével jutottak ki az Indiai-óceánra, és szerencsés, eseménytelen hajózás után elérték a Vörös-tenger bejáratát, a Báb el-Mandeb szorost.
 
 Úgy tűnt, hogy innen a hadi szállítmánnyal megrakott konvoj már különösebb incidens nélkül elérheti a Földközi-tengert. 1941. október 5-én érkeztek meg a Szuezi-öböl bejáratához, ám nem tudtak továbbhaladni egy, a Szuezi-csatornában elsüllyesztett teherhajó mentési munkálatai miatt.

A konvoj egységei ezért kénytelenek voltak horgonyt vetni a Sadvan-szigettől északra, Sa'ab Ali korallzátonyainak közelében. A Sínai-félsziget környéke ekkoriban veszélyes térségnek számított a veszteglő brit hajók számára. 
Kurt Student tábornok légideszant-hadserege 1941 májusában, a Merkúr hadművelet során elfoglalta Krétát 
Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.
 
 Májusban a németek – Kurt Student vezérezredes légideszantosai – elfoglalták Krétát. A görög szigeten létesített német katonai repülőterekről felszálló bombázók könnyedén elérték Egyiptom északi partvidékét, és rendszeres bombatámadásaikkal komoly károkat okoztak a brit utánpótlási vonalakban. 1941. október 6-án hajnalban négy Heinkel He-111 típusú bombázó szállt fel Krétáról, hogy a Szuezi-öböl térsége felett portyázzon.
 
Heinkel He-111 típusú kétmotoros német közepes bombázók bevetésen. Ilyen gépek süllyesztették el a Thistlegormot 1941. október 6-án
Forrás: Bundesarchiv
 
 A Heinkelek rábukkantak a Gubali-szorosban szétszórtan horgonyzó brit teherhajókra, és nyomban támadásba lendültek. Két bombázó a Thistlegormot szemelte ki magának, a rácsapásban kioldott bombák a 4. számú raktérnél telibe találták a gőzöst.

A légibombák robbanását újabb detonációk követték, és a találat miatt berobbant a hajó lőszerrakományának egy része. 

A Thistlegorm roncsának 3D rajza
Forrás: Sinai Divers
 
A sorozatos robbanások letépték a gőzös tatját, a beömlő víz miatt a Thistlegorm perceken belül elsüllyedt. A 49 fős személyzetből 18-an haltak meg a német támadásban, 4 tengerész, 9 katona és 5 hajótüzér.
Cousteau kapitány felfedezte, majd ismét elfeledték

A háborús idők forgatagában a rakományával együtt mélybe süllyedt Thistlegorm sorsa gyorsan a feledés homályába merült. A hajó roncsát 15 évvel az elsüllyesztése után a légzőkészülékes búvárkodás úttörője, a világhírű tengerkutató, Jacques-Yves Cousteau találta meg 1956-ban, az első vörös-tengeri expedícióján. A kapitány, valamint társai, Dumas és Falco alaposan végigkutatták a roncsot.  

Jacques-Yves Cousteau kapitány, a világhírű francia tengerkutató 1956-os vörös-tengeri expedícióján fedezte fel a Thistlegorm roncsát
Forrás: Cousteau Society
 
 Ők készítették az első felvételeket a Thistlegorm raktereiben rekedt Morris és Bedford teherautókról, a sivatagi hadviseléshez kifejlesztett BSA, valamint Norton motorkerékpárokról és a rakományhoz tartozó két gőzmozdonyról is. Cousteau-nak a Thistlegorm felfedezéséről írt és még 1956-ban a National Geographicben lehozott beszámolója igen nagy visszhangot váltott ki, ám az ezt követő években a Thistlegorm ismét feledésbe merült. 
A roncsot csak 1992-ben fedezték fel újra
Forrás: Elter Tamás archívuma
 
Persze ne felejtsük el, hogy a roncs felfedezésének idején, a légzőkészülékes búvárkodás hőskorában a víz alatti kalandozás még kevesek kiváltsága, a „bátrak sportja” volt. Egyiptom vörös-tengeri partszakasza kietlen sivatag, a mai világhírű, luxusszállodákkal és búvárközpontokkal zsúfolt nyaraló-, illetve búvárparadicsomok – Sarm-es-Sejk, valamint Hurghada – pedig nyomorúságos kis porfészkek voltak.
 
Az erős áramlatok miatt csak vezetőkötél mentén lehet leereszkedni a Thistlegorm roncsához
Forrás: Elter Tamás archívuma
 
Ezért nem is csoda, hogy a roncs második felfedezésére csak 1992-ben, a vörös-tengeri turizmus fellendülésének időszakában került sor.

Azóta a Thistlegorm az egyiptomi búvárturizmus egyik legnépszerűbb célpontjává vált, amelyet a világ tíz legszebb hajóroncsa között jegyez a nemzetközi búvárközösség.
Valószínűtlen időutazás a tenger mélyére

A Thistlegorm roncsához lemerülni olyan, mint részt venni egy második világháború idejébe visszaröpítő időutazáson. A búvárexpedíciók többnyire Sarm-es-Sejk kikötőjéből futnak ki a Thistlegormhoz, de a távolabbi Hurghadából is felkereshetjük a világhírű roncsot, ahonnan több búvárközpont is egész napos hajóstúrákat szervez a Vörös-tenger legismertebb víz alatti múzeumához.  

A Thistlegorm az egyik legfantasztikusabb látványt nyújtó második világháborús hajóroncs
Forrás: Origo
 
A Thistlegorm nyíltvízi hajóroncs, az időnként erős és igen gyakran változó irányú áramlatok, valamint a nagyobb mélység miatt a roncs megmerülése csak haladó búvárok számára ajánlható.

A Thistlegormot hatalmas méretei miatt képtelenség egyetlen lemerüléssel felderíteni, minimum két merülést kell beterveznünk ahhoz, hogy egyáltalán képet kaphassunk az impozáns hajóroncsról.
Bedford teherautó a Thistlegorm rakterében
Forrás: Elter Tamás
 
 Amennyiben meg tudunk szervezni egy egész napos kirándulást három lemerüléssel, úgy a hajó legérdekesebb szekcióit alaposabban is szemügyre vehetjük. A Thistlegorm világattrakció, ezért megéri, hogy precízen megtervezzük a merülést, és elegendő időt szánjunk a roncs felfedezésére.
Szürreális látvány: gőzmozdony a tengeraljzaton

A legelső merülést használjuk fel a hatalmas roncs külső szemrevételezésére. A Thistlegormhoz csak a vezetőkötél mentén szabad leereszkedni az erős áramlatok miatt.

A felfedezőutat érdemes elkezdeni az orrfedélzeten, ahol megszemlélhetjük az impozáns horgonycsörlőt a méretes horgonyláncokkal. A bal horgony most is a helyén van, a jobb oldali az orrtól mintegy 70 méterre fekszik a homokos tengerfenéken. 

A hajó orra a gőzhajtású horgonycsörlővel
Forrás: Elter Tamás archívuma
 
A tat irányába úszva két tartálykocsi maradványával találkozunk szembe a felső fedélzeten. A tartálykocsik mögött fekszik a kettéhasadt főárbóc, oldalán az aknamentesítő torpedóval. Az erős tengeráramlatoknak kitett tatbaloldalon érdemes kitekintenünk a nagy kékségbe, ahol gyakran méretes barrakudarajok lebegnek a tengeri univerzum égboltján.

A hatalmas hajó, más roncsokhoz hasonlóan, egyfajta mesterséges zátonyként ezerszámra vonzza magához a tengeri élőlényeket.
 
A roncs tatbaloldalán gyakran méretes barrakudarajok figyelhetők meg
Forrás: Dive Photo Guide
 
 A második raktérnél két újabb szerelvényt fedezhetünk fel, amelyet már teljesen benőttek a helyhez kötött életmódot folytató alsóbbrendű tengeri élőlények. Az egykori kapitányi híd a roncs legmagasabban fekvő pontja.
Brent Mark II. típusú könnyű harckocsi roncsa
Forrás: Ivica Letunic
 
A híd szinte teljesen átjárhatatlan, az összeroncsolódott fémszerkezetű tető felett átúszva jutunk el ahhoz a ponthoz, ahol egykor a Heinkelek bombái becsapódtak, kettészakítva a hajó törzsét. A tatszekció a detonációtól leszakadt, most erősen a bal oldalára dőlve, a hajó többi részétől mintegy 15 méter távolságra fekszik a homokos, törmelékes aljzaton. 
Szürreális látványt nyújt a tengeraljzaton álló Stanier gőzmozdony maradványa
Forrás: Dive Guide
 
 Ez egyébként a Thistlegorm legérdekesebb területe. A roncs e szekciójának közvetlen közelében két Brent Mark II. típusú könnyű harckocsi fekszik a tengeraljzaton, ám még ennél is szürreálisabb látványt nyújt a robbanás által a fedélzetről lerepített és a roncstól nagyjából 20 méter távolságra fekvő Stanier gőzmozdony.
Feltárulnak a rakterek titkai

A rakodóterek felkutatására célszerű további merüléseket beterveznünk. Ezek nélkül ugyanis nem lehet teljes értékű a Thistlegorm megmerülésének élménye. A rakterekbe történő beúszáshoz vigyünk magunkkal egy erős fő-, illetve egy tartalék búvárlámpát.
 
Katonai csizmák a roncs belsejében
Forrás: Elter Tamás archívuma
 
A kellemesen meleg tengervíz ellenére a teljes testfelületet védő neoprén kezeslábast viseljünk, és húzzunk fel búvárkesztyűt is. A roncsok korrodált, tengeri organizmusokkal benőtt fémszerkezetei borotvaként vágnak, és komoly, vérző sérüléseket okozhatnak a figyelmetlen búvároknak. Ez alkalommal a tatnál ereszkedjünk a mélybe, innen könnyen bejuthatunk az egykori egyes számú raktérbe.  

Teherautók maradványai
Forrás: Elter Tamás
 
 Ennek alsó szintjén tökéletes állapotban megmaradt gumiabroncsokat, repülőgépszárnyakat és lőszeresládákat, valamint katonai csizmákat találhatunk. A felső szinten néhány az észak-afrikai mostoha sivatagi terepre tervezett Morris gépjárműt és BSA katonai motorkerékpárt fedezhetünk fel. 
Impozáns látványt nyújt a 36 méter mélyen fekvő hajócsavar
Forrás: Elter Tamás archívuma
 
Sajnos a roncs második, 1992-es felfedezése utáni években a lelkiismeretlen szuvenírvadászok megdézsmálták a katonai gépjárműveket; műszereket és alkatrészeket szereltek ki belőlük. 

Életre szóló élmény lemerülni a Thistlegorm roncsához

Egészen fantasztikus a kettes számú raktér alsó szintjén sorakozó teherautók látványa, amelyek platóján BSA motorkerékpárok állnak. A sötét raktér mélyén, a búvárlámpák fénycsóvájában felsejlő világháborús járművek megpillantása életre szóló élményt nyújt. A két rakodóteret összekapcsoló folyosón számos nyitott dzsipet láthatunk.  

A Thistlegorm megmerülése fantasztikus búvárkaland
Forrás: Dive Guide
 
 A hármas számú rakodótérben a 8. hadseregnek szánt lőszereket, tüzérségi lövedékeket, valamint Lee-Enfield gyalogsági puskákat találunk. A lőszerekhez szigorúan tilos hozzányúlni, azok a hajó elsüllyedése óta eltelt hetvenöt év ellenére is veszélyes eszközöknek számítanak.
 
A Thistlegorm egyik raktere gumiabroncsokkal
Forrás: Elter Tamás archívuma
 
 A Thistlegorm megmerülése minden roncsbúvár bakancslistáján előkelő helyen szerepel. Aki már lemerült ehhez a különleges tengeralatti világháborús múzeumhoz, kivétel nélkül egyetért azzal, hogy a Thistlegorm a világóceán egyik legérdekesebb hajóroncsa. 

 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése