2016. május 28., szombat

Voltam én kicsi is ám!

Na drága híveim az Úrban,ezt kukkoljátok meg! Én vónék jó két évesen. Nyár volt és meleg. Egy bugyogóban lettem immár celeb ami három számmal tuti nagyobb volt mint kellett volna. Akkoriban nagyobb cuccost vettek hogy tovább jó legyen. Gondolom pár évig nem is nőttem ki!
Ittennék egy csöppet iperedtem és a kép ha jól emlékszem nagymamámék szőlőjükben lévő tanyán készült.
Édesanyám is modellt állt. Aki nem tudná Pusztaszeri őslakosok voltunk.
Ő pedig az én édesanyám akkor már vagy négy gyerekkel megáldva.(összesen kilencen voltunk)
Vidám és jó kedélyű volt mindig. Viszont minket kölköket tisztességesnek nevet mert képes volt viccből is nyakon vágni úgy hogy mire kimondta hogy"Nyakon váglak rögtön!" addigra már túl is voltunk rajta.
Itt mág mögent én valék és az utánam egy évvel következő öcsikém. Ő aztán kegyetlen rossz gyerek volt. Kapott is a vesszővel elég sűrűn. Utána bírta egy darabig.
 Ez pedig az én áldott jó nagymamám. Sokat tanultam tőle meg muszáj is volt. Viszont én voltam a szeme fénye. Nagytatámról nincs szkennelt fotó.
 Ő az imént említett kegyetlen rossz öcsém.
Megint édesanyám a nővéremmel aki korán meghalt még gyerekkorban.
Édesanyám 18 évesen és két gyerek anyjaként. Abban az időben ha azt mondták hozzámész ehhez,akkor nem volt apelláta,férjhez kellett menni.

A többi testvérről most nem rakok fel semmit. Rólam is van kép még különböző korszakaimból de majd egyszer talán....

By Vadász Ili


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése